Cikksorozatunk célja, hogy röviden és főbb összefüggéseiben elemezzük, milyen meghatározó előzmények vezettek a magyar gazdaság jelenlegi állapotához.

A világgazdasági válságtól függetlenül, a makro statisztikai adatok egyértelműen kifejezik a magyar gazdaság évek óta tartó teljesítményének csökkenését. Még 2001-ben a WEF versenyképességi rangsora szerint a 26. helyen, 2007-ben már csak a 62. helyen álltunk, valamennyi térségbeli állam mögé szorulva. A 2005-2009 közötti időszakban, ha csak a visegrádi államok növekedési ütemével nőtt volna a hazai GDP, akkor ez ma 20 százalékkal magasabb bruttó nemzeti terméket jelentene.

I. A világgazdasági válság előtti magyar gazdaság helyzete (1990-2007)

Milyen tényezők alakították a folyamatokat?

A három hazai válságjelenség - a rendszerváltás, a modernizáció kifulladása, a politikai ciklusok és a fiskális lazítás-megszorítás- együttes hatásának következményei alapjaiban meghatározó tényezőkké váltak.

- A rendszerváltás, a kifulladó modernizáció és hatásai:

A gazdasági rendszerváltás Magyarországon három pillérre épült: a piaci liberalizációra, a privatizációra és a külföldi tőke szerepvállalására.

A gyors, szinte azonnali, feltétel nélküli liberalizáció, a piacok teljes megnyitásának komoly veszélyei beigazolódtak, az egyes ágazatok válságba kerülésével (mezőgazdaság, élelmiszeripar).  Tömeges csődök alakultak ki szinte minden ágazatban, e miatt a foglalkoztatás drasztikusan csökkent. A társadalmi kohéziót rontotta a liberalizációval együtt felgyorsult és polarizált vagyonosodás, a középréteg fokozatos és napjainkban is tartó lecsúszása. Tönkre mentek, megszűntek szakmakultúrák, magasan kvalifikált szakemberek (informatikusok, mérnökök, szakmunkások) hagyták el az országot. Természetellenes módon megnőtt a kényszerjellegű önfoglalkoztató vállalkozások száma. A kisemberek kimaradtak a privatizációból, nem jutottak sem lehetőségekhez, sem kedvezményekhez. Elvétve akadt egy-két munkavállalói részesedési program, állampolgári jogon pedig semmilyen vagyonjuttatás nem történt. A kárpótlás (ami egyébként hozzájárult a magyar mezőgazdaság versenyképességének tragikus romlásához) próbált ezen a helyzeten valamit javítani, de kevés sikerrel. A magyar gazdaság a rendszerváltás utáni 1,5 milliós foglalkoztatás csökkenést szenvedett el, amit a mai napig sem hevert ki. Az európai országok aktivitási és foglalkoztatási rátája közül a hazai a legalacsonyabb és így nem tudott (ma sem) hozzájárulni a gazdasági növekedéshez.

Az állam leépítése során, fel sem merült, melyek legyenek az állam által továbbra is felvállalt, célszerű funkciók, (közjavak, externáliák, technikai monopóliumok stb.), s melyek kerülhetnek át a magánszférába. Az állam tulajdonosi szerepének visszaszorulásával párhuzamosan az újraelosztás mértéke, a bürokrácia, a korrupció nem csökkent, és nem emelkedett a szakszerűség és a piaci verseny sem (állami monopóliumok helyett magánmonopóliumok képződtek). A helyi társadalom és a helyi önkormányzatok szerepe nem erősödött meg a központi állam szerepének és koordináló erejének csökkenésével.

Az előző rendszer évtizedeiben felhalmozott állóeszközök, a termelőtőke jelentős része drasztikusan leértékelődve magára hagyottan megsemmisült, vagy mélyen ár alatt került új tulajdonosához. A privatizáció túl gyors volt és átlendült az optimális szinten, nem adott lehetőséget a hazai vállalkozások megerősödésének, valamint nem járult hozzá az egészséges piaci szerkezet kialakulásához, konzerválta a monopol-oligopol pozíciókat. A privatizáció megkezdésének elsődleges célja az állami bevétel növelése volt.

Mivel Magyarország tőkeszegény, ezért az egymást követő kormányok meghatározó jelentőségűnek tartották a külföldi tőke szerepét a finanszírozási rés betömésében. Ennek megfelelően minden különösebb elvárás és előírás nélkül, komoly kedvezményeket nyújtva engedték be a külföldi befektetőket (az adókedvezményük mértéke 2007-ben meghaladta a 800 milliárd forintot), mely gyorsan és nagy volumenben áramlott az országba, s kihasználta a lehetőségeket: az olcsó munkaerőt, az alacsony adókat, a laza környezeti előírásokat, ezáltal komoly piaci lehetőségekhez jutott. A külföldi tulajdontöbbségű vállalkozások a hazaiakkal szemben viszonylag alacsony létszámmal működnek, ezért lényegesen magasabb a tőke/munka arányuk és a termelékenységük, jövedelmezőségük is lényegesen meghaladja a hazaiakét.A külföldi tőke legmarkánsabban a feldolgozóiparban és ezen belül is a villamos gép- és járműgyártásban jelent meg. Produktuma az exportban 78–80 százalék, de jelentős mértékű részese van az importból is. Külkereskedelmünk legnagyobb részét a gépek és a szállítási berendezések képezik (az importnak 50, az exportnak pedig 60 százalékát), a mai gyakorlatban is jól érzékelhető, hogy nem alakult ki számottevő hazai beszállítói hálózat, a külföldi cégek szigetekként működnek. A hihetetlenül olcsó távol-keleti importnak jelentős szerepe volt a könnyűipari ágazatok leépülésében is.

Az összes vállalati profit 55–60 százalékát külföldi cégek realizálják, miközben átlagban feleannyi adót fizetnek, mint a hazai vállalkozók.

Az általuk gyártott termékek piacképesek, de mivel túl jutottak életpályájuk csúcspontján, már nem a legkorszerűbbek. A high-tech szektorokba érkező külföldi tőke elenyésző mértékű.

A hagyományos, hazai szektorok fejlesztési források híján megrekedtek egy alacsony technikai szinten, ami a versenyképességük gyengüléséhez vezetett. Számos gazdasági ágazatban van erős piaci koncentráció, vagyis az erőfölényes helyzet miatt nem érvényesül a piaci verseny. Kínálati erő híján pedig elkerülhetetlenné vált a termelés csökkenése, a leépülés. Pótcselekvésként maradt a kényszervállalkozás, a vegetálás.

Folytatjuk…

Szűcs Aranka

okl. közgazdász- vezetési tanácsadó

ügyvezető