Coaching-mint professzionális támogatás

A bennünket körülvevő környezetünk hatásai a szervezetekben, a magánéletet is behálózva, még soha nem követeltek meg ennyi átalakulást, mint napjainkban. A változások ilyen gyors ütemével csak akkor tudunk lépést tartani, ha egy szervezeten belül a munkatársak időben és proaktívan kezdenek el dolgozni a változásokon, melyeket egyéni kezdeményezésekkel is képesek előre hajtani.

A coaching, mint fejlesztési folyamat, ma már elfogadott gyakorlattá vált mind a gazdasági élet,- mind a tanácsadói munka területén, a menedzsment-, illetve vezetőfejlesztés során.

A coaching kísérő-támogató folyamatában szakembereink által nyújtott, ésszerű és használható professzionális teljesítményt, támogatást nyújtunk, annak érdekében, hogy az emberek könnyebben oldják meg problémáikat, sikeresebben tudjanak teljesíteni, új, vagy megerősített készségekre, lehetőségekre tegyenek szert. Ez által kialakul egy olyan fogalmi, gondolati és érzelmi alap, amelynek segítségével a vezetői és munkatársi csapatmunka hatékonysága is nagymértékben javítható.

Folyamat tanácsadói munkánk irányultsága: akár magánéleti, akár munkával kapcsolatos -vezetői, szervezeti, szakmai tréningek vezetésére, személyes konzultációkra terjed ki. Minden esetben az „utó-követés” során vizsgáljuk a tréningelemek beépülésének mértékét is.

Mikor válhat szükségessé a coaching, mint személyes készségfejlesztés?

Amikor Ön úgy érzi, hogy:

"Párkapcsolati gondjaim vannak, stresszes vagyok a munkahelyen és otthon is.

„Ebben a helyzetben nem vagyok biztos benne, hogy mi a helyes?

„Jobb és gyorsabb döntéseket kellene hoznom, meggyőzőbben és másként kellene kommunikálnom.”

„X-szel nem jutok dűlőre? Mit csinálok rosszul, hogy Y mindig ellentmond nekem?”

Gondjaim vannak az új munkahelyemmel…” Hogyan kezeljem a körvonalazódó problémákat?”

„Azt szeretném, hogy az embereim sikeresek legyenek a piacon. Mit tehetek ezért?”

„Állandóan kifutok az időből, sokszor kapkodnom kell. Nagy az időprés rajtam.”

Ha Ön szeretne,

- a döntési helyzetekben határozott lenni, biztos kézzel vezetni a munkatársait;

- megoldani a kapcsolati nehézségeket, konfliktusokat másokkal bizonyos helyzetekben;

- valódi megoldást a felismert személyes hiányosságokra;

- eredményesebben tárgyalni, változtatni a kommunikációs stílusán;

- felkészülni a jövőbeni kihívásokra egy átfogó és átgondolt módszerrel

- egy külsős partnert, aki átlátja a viszonyokat és helyzetét a munkájában.

Akkor bizonyára, Ön megbízható és hozzáértő partnert keres szakmai, személyes tevékenységének támogatásához.

Ebben az esetben nem kell mást tennie, csak kitölteni az adatlapot, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot.